Telefon csörgésre ébredtem.
- Halló. - szóltam bele fáradtan.
- Szia! Nincs kedved eljönni egy kicsit kikapcsolódni? Ma tervezünk a fiúkkal egy kis bulit miután feljön a hold tábortűznél a szabadban. Nos mit szólsz?- hadarta Jake.
- Oké! Hánykor? – egyeztem bele semmi lelkesedéssel.
- Hát úgy egy óra múlva. Mindjárt érted megyek! - mondta én pedig rábólintottam. - Na?
- Mi na? - kérdeztem értetlenül
- Benne vagy?
Hirtelen magamhoz kaptam és szórakozottan egy igent válaszoltam, majd elköszöntünk, és gyorsan felpattantam, elkészülődtem és már szóltak is, hogy megérkezett Jacob.
Kinyitottam az ajtóm, és a hirtelen betörő világosság a szobámban elvakított. Nem volt az a túl világos, de mégiscsak megszokta a szemem a sötétséget.
- Jól van kisasszony? - kérdezte az egyik szobalány,akinek egy szennyesruhakosár volt a kezében.
- Igen persze.
- Rendben! Van szennyese? - kérdezte kedvesen.
- Van de azt már levittem.
- Nagyon szépen köszönöm! További szép napot!- ment tovább és én viszont kívántam neki.
Lekószáltam a lépcsőn és Jake óriási mosollyal fogadott.
- Üdv Álomszuszék! - nevetett fel, mire én mérgesen rápillantottam bátyámra, de ő csak szomorúan nézett rám.
Mi történhetett ami ennyire megviselte?
Nem tudtam rá úgy nézni mint szoktam. Annyira ártatlan volt hogy lehetetlenség volt rá haragudni.
- Na mehetünk? - kérdezte Jake.
- Igen!- mondtam és Jacky is megindult.
- Te is jössz? - néztem rá értetlenül.
- Nem oda ahova te nyugodj meg!
- Hát jó. - mondtam szemöldököm felhúzva felemelt karokkal - Nem kell megenni!
- Bocsi! - mondta bűnbánóan és már kint is volt a szabadban a kocsija iránya felé lépdelve.
Egyszerűen nem értettem hogy hogyhogy nem támad mint mindig. Mi történhetett mielőtt felkeltem?
Majd beugrott egy emlék.
- Tehát ezért. - mormoltam magam elé,szomorúan, lehajtva fejem.
- Valami baj van?
- Semmi érdekes! - mondtam és már húztam is magam után.
♪ღ♪
Az este csúcs volt. Annyira jól éreztem magam mint még soha. A tűz melege abban a hidegben tökéletes volt, és ahogy Jake átölelt... nos ... úgy éreztem magam mintha megtaláltam volna a másik felemet.
- Wááá!! - kiáltottam mikor majdnem orra estem egy fa gyökerében, de Jake még idejében elkapott.
- Vigyázz már jobban magadra!! - mondta mosolyogva.
- Jól van na!! Kómás vagyok még! Már több mint 30 órája nem aludtam!
- Csak azt ne mond hogy még nem voltál fenn ilyen "Sokáig"! - kacagta.
- De voltam és még ennyit nem nevettem soha!! - mosolyogtam csillogó, hálás tekintettel rá amit örömmel viszonzott.
- Bevallom nem gondoltam volna hogy léteznek komolyan vérfarkasok. Én mindig is mesebeli lényeknek szántam őket. Tényleg! Főnixeket nem ismersz? - kérdeztem és ő ezen jól elkezdett. - Komolyan kérdeztem!!! - mondtam szó szerint komoly arcot vágva, hisz a kedvenc mesebeli lényem a főnix volt.
- Nem még nem találkoztam egyel sem. – nevetett tovább - de utánaszaglászok!
Ezen már én is őszintén, teljes szívből nevettem és tőlünk zengett az egész erdő.
Lassan újra elindultunk és mikor megláttuk a házunkat elbúcsúztunk… most már nyugodt szívvel kérdések nélkül engedtem el, hisz tudtam, hogy merre és miért megy mindig el.
- Hazaértem! Kiáltottam belépve az ajtón.
- Oké kicsim de mostantól ezt az ordibálást fejezd be mert ez egy szálloda tegnaptól! Emlékszel? - figyelmeztetett és körbenéztem. Minden ismeretlen engem figyelt és legszívesebben a föld alá süllyedtem volna szégyenemben.
- Elnézést!- kiáltottam és már iszkoltam is fel a szobámba.
Bekapcsoltam a gépemet és léptem is msnre, ahol szokás szerint mindenki , de mégis hiányzott valami...
Lylaval és Ashley-vel sikeresen felfogadtam, hogy jó buli volt,és nem fáztam egyáltalán, mert jó meleg volt ahhoz képest hogy 10 fok volt, viszont sajnos a titkaimat többé nem oszthatnám meg velük. Úgysem hinnék el, hogy vérfarkasokkal hülyéskedek... bizonyára mint mindig a diliházba küldenének. Majd elköszöntünk és már léptem is volna msnről, mikor megláttam Byront. A szívem összeszorult és rákattintottam, de nem mertem ráírni először... majd belekezdtem ...
50 módon megfogalmazni mindent röviden, de nem sikerült, és végül ő írt rám… Nem sokat beszéltünk… szimplán csak annyit, hogy mit akartam annyira leírni, merthogy az msn jelzi, hogyha valamit épp gépel a másik illető, de nem tudtam megfogalmazni sehogy sem azt a mérhetetlenül fájdalmas dolgot, amit ő tett velem… nem csak azért, mert nem akartam az orra alá dörgölni, hanem azért is, mert ment el, és úgy láttam, hogy nem is szívesen akarna velem beszélni. De vajon mi baja lehet velem?
Inkább felejtésre szántam a dolgot. Jobb is hogy nem beszélünk olyan sokat. Muszáj elszakadni tőle.
Kikapcsoltam a gépet, miután ő is lelépett, és befeküdtem az ágyba, és elkezdtem az élet nagy kérdésein gondolkozni, mint pl. „Miért nem köszönt el?” vagy „Mi rosszat tettem, hogy ezt a bánásmódot érdemlem”, majd egy óriásit ásítottam, és már el is nyomott az álom.
- Halló. - szóltam bele fáradtan.
- Szia! Nincs kedved eljönni egy kicsit kikapcsolódni? Ma tervezünk a fiúkkal egy kis bulit miután feljön a hold tábortűznél a szabadban. Nos mit szólsz?- hadarta Jake.
- Oké! Hánykor? – egyeztem bele semmi lelkesedéssel.
- Hát úgy egy óra múlva. Mindjárt érted megyek! - mondta én pedig rábólintottam. - Na?
- Mi na? - kérdeztem értetlenül
- Benne vagy?
Hirtelen magamhoz kaptam és szórakozottan egy igent válaszoltam, majd elköszöntünk, és gyorsan felpattantam, elkészülődtem és már szóltak is, hogy megérkezett Jacob.
Kinyitottam az ajtóm, és a hirtelen betörő világosság a szobámban elvakított. Nem volt az a túl világos, de mégiscsak megszokta a szemem a sötétséget.
- Jól van kisasszony? - kérdezte az egyik szobalány,akinek egy szennyesruhakosár volt a kezében.
- Igen persze.
- Rendben! Van szennyese? - kérdezte kedvesen.
- Van de azt már levittem.
- Nagyon szépen köszönöm! További szép napot!- ment tovább és én viszont kívántam neki.
Lekószáltam a lépcsőn és Jake óriási mosollyal fogadott.
- Üdv Álomszuszék! - nevetett fel, mire én mérgesen rápillantottam bátyámra, de ő csak szomorúan nézett rám.
Mi történhetett ami ennyire megviselte?
Nem tudtam rá úgy nézni mint szoktam. Annyira ártatlan volt hogy lehetetlenség volt rá haragudni.
- Na mehetünk? - kérdezte Jake.
- Igen!- mondtam és Jacky is megindult.
- Te is jössz? - néztem rá értetlenül.
- Nem oda ahova te nyugodj meg!
- Hát jó. - mondtam szemöldököm felhúzva felemelt karokkal - Nem kell megenni!
- Bocsi! - mondta bűnbánóan és már kint is volt a szabadban a kocsija iránya felé lépdelve.
Egyszerűen nem értettem hogy hogyhogy nem támad mint mindig. Mi történhetett mielőtt felkeltem?
Majd beugrott egy emlék.
- Tehát ezért. - mormoltam magam elé,szomorúan, lehajtva fejem.
- Valami baj van?
- Semmi érdekes! - mondtam és már húztam is magam után.
♪ღ♪
Az este csúcs volt. Annyira jól éreztem magam mint még soha. A tűz melege abban a hidegben tökéletes volt, és ahogy Jake átölelt... nos ... úgy éreztem magam mintha megtaláltam volna a másik felemet.
- Wááá!! - kiáltottam mikor majdnem orra estem egy fa gyökerében, de Jake még idejében elkapott.
- Vigyázz már jobban magadra!! - mondta mosolyogva.
- Jól van na!! Kómás vagyok még! Már több mint 30 órája nem aludtam!
- Csak azt ne mond hogy még nem voltál fenn ilyen "Sokáig"! - kacagta.
- De voltam és még ennyit nem nevettem soha!! - mosolyogtam csillogó, hálás tekintettel rá amit örömmel viszonzott.
- Bevallom nem gondoltam volna hogy léteznek komolyan vérfarkasok. Én mindig is mesebeli lényeknek szántam őket. Tényleg! Főnixeket nem ismersz? - kérdeztem és ő ezen jól elkezdett. - Komolyan kérdeztem!!! - mondtam szó szerint komoly arcot vágva, hisz a kedvenc mesebeli lényem a főnix volt.
- Nem még nem találkoztam egyel sem. – nevetett tovább - de utánaszaglászok!
Ezen már én is őszintén, teljes szívből nevettem és tőlünk zengett az egész erdő.
Lassan újra elindultunk és mikor megláttuk a házunkat elbúcsúztunk… most már nyugodt szívvel kérdések nélkül engedtem el, hisz tudtam, hogy merre és miért megy mindig el.
- Hazaértem! Kiáltottam belépve az ajtón.
- Oké kicsim de mostantól ezt az ordibálást fejezd be mert ez egy szálloda tegnaptól! Emlékszel? - figyelmeztetett és körbenéztem. Minden ismeretlen engem figyelt és legszívesebben a föld alá süllyedtem volna szégyenemben.
- Elnézést!- kiáltottam és már iszkoltam is fel a szobámba.
Bekapcsoltam a gépemet és léptem is msnre, ahol szokás szerint mindenki , de mégis hiányzott valami...
Lylaval és Ashley-vel sikeresen felfogadtam, hogy jó buli volt,és nem fáztam egyáltalán, mert jó meleg volt ahhoz képest hogy 10 fok volt, viszont sajnos a titkaimat többé nem oszthatnám meg velük. Úgysem hinnék el, hogy vérfarkasokkal hülyéskedek... bizonyára mint mindig a diliházba küldenének. Majd elköszöntünk és már léptem is volna msnről, mikor megláttam Byront. A szívem összeszorult és rákattintottam, de nem mertem ráírni először... majd belekezdtem ...
50 módon megfogalmazni mindent röviden, de nem sikerült, és végül ő írt rám… Nem sokat beszéltünk… szimplán csak annyit, hogy mit akartam annyira leírni, merthogy az msn jelzi, hogyha valamit épp gépel a másik illető, de nem tudtam megfogalmazni sehogy sem azt a mérhetetlenül fájdalmas dolgot, amit ő tett velem… nem csak azért, mert nem akartam az orra alá dörgölni, hanem azért is, mert ment el, és úgy láttam, hogy nem is szívesen akarna velem beszélni. De vajon mi baja lehet velem?
Inkább felejtésre szántam a dolgot. Jobb is hogy nem beszélünk olyan sokat. Muszáj elszakadni tőle.
Kikapcsoltam a gépet, miután ő is lelépett, és befeküdtem az ágyba, és elkezdtem az élet nagy kérdésein gondolkozni, mint pl. „Miért nem köszönt el?” vagy „Mi rosszat tettem, hogy ezt a bánásmódot érdemlem”, majd egy óriásit ásítottam, és már el is nyomott az álom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése