24. fejezet

A nap mosolyogva ébred, s sikeresen utánoztam.
A tegnapi tréning túl sok volt. Még mindig látom a szemem előtt ahogy Sam óriási száját kinyitja és szinte bekapja a fejemet. Örök hála Jacobnak aki még a jelenlegi mámorban is képes koncentrálni.
Megtalálta azt, akit neki szánt a sors. Remélem mihamarabb meg is szerzi magának a prédát, és hamar láthatom őt felettébb boldognak. Nem mintha eddig nem lett volna az velem és a családdal, de láttam rajta hogy hiányolja Bellát, és erre én lettem volna a gyógyír, ha nem találja meg azt a csajt.
Amint lesétáltam a nappaliba épp megláttam Jacksont, aki új barátjához idult új barátaihoz.
- Jéé!! De rég láttalak! És jesszus mennyit változtál! – csodálkozott el.
Hát igen… amióta a farkaskákkal lógok alig látjuk egymást. Legutóbb emlékszem még 2 héttel ezelőtt láttam ahogy köntösben ment be a hálószobájába.
Csak egy pillantást váltottunk akkor, semmi többet.
- Szia! – köszöntem vissza – Szép vagy! Ennyire nem figyelsz a húgodra?
- Hogy figyelhetnék ha vagy 20km-re vagyunk egymástól? – kacagott fel és igaza volt. La push azon részén tanyáztak, amely szinte a legtávolabb volt az erdőtől.
- Ez igaz… - mosolyogtam én is, és lebaktattam a lépcsőn, mire ő is inkább visszafordult s úgy döntött beszélget egy kicsit velem.
- Mondd csak ti verekedtek vagy mi? – kérdezte amint leültünk a pulthoz.
- Megesik. De ez most hogy jön ide?
- A változás. – nézett végig rajtam majd megfogta a karom – hát ezek az izmok… nem szívesen bőszítenélek fel most már… ha most vágnál nyakon akkor valószínű nem élném túl! – viccelte el a témát, és most esett le hogy tényleg rengeteget változtam pár nap alatt. – Ráadásul magasabb is lettél. Eddig egy fejjel alacsonyabb voltál most meg egy szinten vagy velem… Hogy a fenébe csinálod? Szedsz valamit?
- Nem!! – vágtam rá rögtön és kissé elfogtak az indulatok – Csak… ez van ha farkasokkal mászkál az ember. – mindig így hívtam a barátaimat „Farkasok”. De ezen persze nem lepődött meg senki hisz tényleg szinte olyanok. Erősek, bátrak, bevállalósak, az erő urai.
- Ezek szerint most már te is farkassá fejlődtél!
- Ezt hogy érted? – ijedtem meg.
- Csak… te is most már biztosan erős és bátor vagy... és már tényleg szinte az erdőhöz tartozol annyit vagy ott. Itthon alig látni és anya is nyaggat már néha hogy hiányzol neki meg ilyesmi…
- Oh… értem. – elszégyelltem magam… amíg nekik én hiányzok, én rájuk se gondolok, csak az új családomra… mintha családot váltottam volna – És nálatok mi van? – váltottam témát.
- Áh semmi érdekes… nagyon úgy tűnik az egyik csajjal van valami szikra, de ez nem biztos.
- Oh hát persze… nem biztos – hitetlenkedtem, amire csak egy újabb széles mosoly volt a válasza, majd megcsörrent a telefonja.
- Ez ő! – nézett rám, s jelentős pillantást vetettem rá.
- Hát akkor szia! Jó volt beszélni!
- Jah! – megöleltük egymást, nyomtunk egy-egy puszit a másiknak s én már indultam is a szabadba.
♪ღ♪
Épp jókor értem Emilyhez, hisz pont ment bevásárolni, és én örömmel segítettem hisz még nem voltam beosztva sehova.
Egész úton a városba menet arról beszélgettünk, hogy ugyanolyan problémás leszek e, meg ehhez hasonló témákról.
- Oh azt hiszed olyan könnyű uralkodni magadon? – rám Emily érdekesen, és erre rögtön elkezdtem pufizni.
- Majd megmutatom én hogy tudok bánni az érzelmeimmel! Azt érzem amit akarok érezni! – vágtam hozzá mire elkezdett nevetni – Ez nem vicces!! Én tényleg tudok bánni magammal!! Hidd el, én két… akarom mondani négy lábon járó optimista vagyok! – húztam fel az orrom.
- Kíváncsi leszek milyen leszel az első vita után!
Elképedve néztem barátnőmre, majd a szemem megakadt a mögötte lévő társaságon.
Nyeltem egyet s a bolt felé szegeztem a tekintetem, majd elindultam.
- Héé!! Nem te vagy az aki olyan kedves volt hogy felém terelted ezt a szexi csávót? – hallatszott a távolból egy kényes, ismerős hang.
Újból feléjük néztem színlelt mosolyt öltve arcomra. Megpróbáltam kedvesen nézni, de mikor ránéztem Emilyre… olyan fájdalom ült az arcára, amit még sosem láttam senki máson. Mintha hirtelen azt látná hogy Sam az akivel az a csaj flörtöl. Majd rám pillantott és nagyon csodálkozott.
- Te aztán tényleg optimista vagy! – mondta ridegen és mosolyogva bólintottam, majd feléjük sétáltam.
- Igen én vagyok! – néztem őszinte boldogságot utánozva a szemébe, mikor hozzájuk értem.
- Oh… hát kösz… te is közéjük tartozol? – kérdezte s fejével Jake felé intett.
Elkomolyodva néztem Jacobra, ki magabiztosan tekintett vissza rám. Nem tudtam elhinni hogy máris tudja a csaj…
- Ömm…
- Nem kell szavakat keresni! – vágott a szavamba – Mindent elmondott a másik felem! Hogy az egyik társával volt és hogy te rángattad el.
Nem tudtam hinni a fülemnek. A legjobb barátom tényleg ezt mondta volna? Hogy elrángattam és hogy… hogy az egyik társa…
Újból óriásit nyeltem hogy a haragomat és a határtalan csalódottságomat lenyeljem. A könnyeim majdnem a szemembe szöktek de magamra erőltettem újból az optimista gondolkodást..
- Igen!! Én voltam az aki magával rángatta mert tudod még újonc vagyok és mi van ha valami nagyobb baj van… – hazudtam csak hogy őt védjem. Ezt sem bírtam felfogni valójában hazudtam, és ettől olyan pánikba estem, hogy éreztem… feszülnek az izmaim, de muszáj volt visszatartani magam, hisz a isten szerelmére egy bolt előtt állunk szinte a város közepén.
A csaj teljesen hülyén nézett majd megkérdezte hogy jól vagyok e, amire csak bólogatni tudtam. Majd Jake is megkérdezte s haragosan pillantottam rá.
Nem akartam beköpni de ez azért már sok volt… Azon nagyon fennakadtam hogy csak egy társával ment… Hiszen a legjobb barátok voltunk nem? Szinte neki köszönhetem azt hogy az vagyok ami … legalábbis úgy érzem.
- Ezt nem hiszem el! – mentem neki a túlzottan felgyülemlett érzelmektől. Nem bírtam tovább – Azt hittem legjobb barátok vagyunk nem „CSAK TÁRSAK”, de úgy látszik csak azt hittem hogy tényleg melegszik a levegő merthogy az álmomban úgy volt… ennyit az előrelátásról!
- Mi?? Ti ketten…? És minek fakadsz ki? Engem választott peched van! – eresztett el egy gúnyos mosolyt amire már tényleg alig bírtam a bőrömben maradni.
- Oh hidd el engem választott volna… nem hiszem hogy csak úgy önszántából beleszeretne egy ilyen kis csitribe mint te vagy! – támadtam
- Jaj hidd el hogy a pasik nem arra buknak ha hülyén nevetgélve mennél mellettük mint egy idióta!
- Miért te nem így mész? – kezdtem el utánozni a járását.
- Oh még nem láttalak sétálni, de ha így közlekedsz, akkor még Jacob hálás is lehet nekem hogy nem veled jár… - erre majdnem mondtam valami pikánsat, de bezavart… úgy döntött inkább menekül – De mi megyünk! Elég dolgunk van még! Rád meg nem szívesen fecséreljük az időt… tudod még el kell rendeznünk pár – közelebb hajolt barátomhoz, s akkor suttogta az utolsó szót – ügyet… - majd megcsókolta s a kezét lecsúsztatta az ő kezéhez, és kézen fogva mentek el.
Nem bírtam addig megmozdulni, míg le nem nyugszom kicsit és nem felejtem el az előbbi előadást, így vártam egy kicsit, majd vettem egy hatalmas levegőt, felcsóválással kiürítettem a gondolataimat, és nagy mosolyt erőltetve magamra megfordultam, és boldogan ugrándozva közeledtem barátnőm felé.
- Nah mehetünk?
- Ömm… persze… - ennyit tudott kinyögni, és látszott rajta az óriási csodálkozás.
Mint valami kisgyerek elkezdtem hisztizni hogy én akarom tolni a kocsit, és hála Emilynek én tolhattam nagy örömömre.
Minden egyes terméket megnéztünk amit én marhára untam, de próbáltam leplezni ami úgy a végén már nem igazán ment…
- Csak nem unod magad? – törte meg a csendet barátnőm már végre elmosolyodva…
- ÁÁÁ dehoogy… - nyüszögtem unottan amire elkacagta magát.
- Nyugi mindjárt vége! – nyugtatott, és lassan de biztosan közeledtünk a pénztárhoz, ami olyan érzés volt, mintha csak egy pár centire lettem volna a kedvenc filmsztáromtól, és lassan de biztosan közeledtem ahhoz hogy autogramot adjon.
Majd amikor végre azt mondta Emily, hogy ennyi volt, mint akit puskából lőttek ki úgy rohantam a pénztárhoz.
- Héh várj meg!! - sétált utána Emily és mire hozzám ért már ki is pakoltam azt a kb. 40$-nyi terméket a szalagra.
Megint az a kedves kis újonc volt akivel a múltkor „találkoztunk”.
Elkezdte húzogatni a kódokat és az a 40$nyi termék egyre jobban ment felfele míg összesen 70$ nem lett. Majdnem leesett az állam, mikor észrevette, hogy Emily egy tucat húsfélét és egyéb dolgokat tett a kocsiba, de a fele árura nem is emlékeztem.
- 72$ 50cent lesz. – mondta normális hangon, s lám beleszokott a munkájába.
- Köszönjük szépen! – mondta Emily miközben átnyújtotta pontosan az összeget.
- Köszönjük a vásárlást! – villantotta ki fehér fogsorát s melegebben, kedvesebben pillantott rám mikor az utolsó árut is bepakoltam a kocsiba.
Amint bepakoltuk a hat táskába belegyömöszölt terméket, kimértem, hogy mely táskák a legnehezebbek, és négyet magamhoz is vettem, amire ő csak hálásan mosolygott és hagyta hogy vigyem… végül is elbírom, és amúgy is erősödnöm kell, majd síri csendben koslattunk haza lábbusszal.
Amint végre hazaértünk el is pakoltunk és utána kezdődhetett a főzőcske.
Valami egyszerű ételt talált ki Emily aminek nem tudtam kimondani a nevét de a recept alapján könnyűnek tűnt.
♪ღ♪
Épp elkezdett csilingelni az óra, jelezve hogy tökéletesre sült az étel, mikor beléptek az éhes farkasok akik eddig csak körbe-körbe futkároztak az erdőben.
- Szia kisfarkas! – borzolt össze Sam, majd egy kicsit arrébb állított hogy közelebb lehessen szerelméhez.
- Szia prücsök! Lám megint finomat csináltál! – köszönt Paul is, majd leült a helyére és az előtte magasodó csokimázba, kókuszreszelékbe burkolt kókuszkocka piramisra vetette a szemét.
- Sziasztok! – köszöntem én is, majd a maradék is megérkezett… kivéve egyet.
Jared épp ült le a helyére, de megállítottam.
- Bocsi Jared de… most nem ülhetnék én Sam és Paul mellé? – néztem rá kiskutyaszemekkel.
- Ömm… - gondolkozott el és érdeklődve nézett rám. Kissé elszontyolodtam arra a gondolatra hogy Jake mellé kelljen ülnöm – Persze!! Hogyne!! – vágta rá rögtön arckifejezésemet vizslatva s én megkönnyebbült mosollyal hálálkodtam.
- Köszönöm! – öleltem meg, és elvettem az asztalról a süteményt amit a farkasfiúk mind végignézték, és a szemük a kimondhatatlan ételre vetették amit Emily rakott a süti helyre.
Megterítettem, közben pedig arról volt szó hogy mennyire elszaporodtak a mókusok és a szarvasok… hogy talán elment a Cullen család egy kis időre meg ilyen örömmel teli hírek amit még nem értettem, de van egy olyan érzésem hogy Sam hamarosan úgyis bemutat újból mint új falkatagot.
Nagy nevetés támadt Jared arra a mondatára, hogy „Ki tudja… talán nászútra mentek Bellával és a nagy hancúrba belefeledkeztek…”.
Erre belépett az ünneprontó s a mosolyok lefagytak az arcokról… azt hittem hogy elsírom magam, amint megláttam, de a mókamesterünk újra megszólalt.
- Helló barátom!! Már azt hittem te is belefeledkeztél!
- Sziasztok! Mibe feledkeztem bele? – lépett egy lépést megint közelebb a helyéhez.
Majd Jared is az új helyére baktatott ás én is, majd szememet lesütve én is követtem a péndájukat.
Felemeltem a fejem s ránéztem a Jacobra aki éretlenül meredt rám, majd egy flegma mosoly ült az arcára s röviden sziszeget egyet.
Mindenki csak azt figyelte hogy mi van köztünk, majd elkezdtük síri csendben kivenni az adagunkat.
- Nah jó mi van köztetek? – törte meg a csendet Sam.
- Mi lenne? - ellenőriztem a tányéromon lévő ételt, majd a vezérre néztem.
- Egykor mindent egyszerre csináltatok most meg mintha… mintha nem is tudom… úgy veszitek el az ételt… - kereste a szavakat - áh mindig másból vesztek, pedig eddig még ezt is ugyanúgy csináltátok… és miért akarsz hirtelen mellénk ülni és nem Jake mellé?! – nézett rám jelentőség teljesen.
- Igen miért nem ülsz mellém mint régen? – nézett rám fennkölten egykori barátom is, s nem bírtam nem kifakadni.
- Talán mert nincs minden úgy mint régen. – vágtam hozzá Jakehez.
- Jaj az bánt hogy megvan a másik felem?
- Az bánt hogy hazudtál a másik felednek!
- Nem hazudtam neki!! A társam vagy nem? És igenis magaddal rángattál! Te álltál fel rögtön amint meghallottad!
- Te hagytad abba azt a pillanatot! Én csak gondoltam mentem a helyzetet… jobb mintha csak ott ültünk volna… úgyse történt volna meg az…
- Oh igen az nem történt volna meg… de nekem úgy látszott nem igazán azon akadtál fent hogy elrángattál. – tekintett rám flegmán, majd rácsapott az asztalra és felállt.
- Igen!! Nem ezen akadtam fenn jobban! De ez is elég rosszul esett! –álltam fel én is majd egy pár perc szünet, míg lenyugtattam magam… de most nem bírtam optimista lenni… a szemembe könnyek szöktek, amint megfogalmaztam mit mondok most – Igen… az fájt a legjobban, hogy csak egy társad vagyok… - meredtem magam elé, s az idő most úgy éreztem lassabban pereg – az oké, hogy a társad vagyok… de… de én úgy éreztem, hogy egy olyan társad vagyok, aki… aki… akivel jobban elvagy… hisz mindenki tudja gondolom, hogy mi a legjobb barátok voltunk. – akadozott a szavam, és a könnyeket eleresztettem. Inkább kifutottam a házból. Nem bírtam volna most a közelében lenni.