26. fejezet

- Ma buli lesz Mirandáéknál… Születésnapja lesz és mindenkit meghívott kivéve… - ecsetelte Jake, de amint meglátta, hogy éppen beléptem az ajtón elhallgatott.
- Menjetek csak! Én el leszek! Amúgy is ha valami baj van akkor hívlak titeket. – mosolyogtam a falka tagjaira.
Az kissé megütött hogy kivéve engem nem hívott el, de úgysem mentem volna egy olyan helyre ahova az a kis csitri jár.
- Nem! Azt nem engedem! Valakinek maradnia kell Szoffyval! – utasított Sam mély hangján s bár nem mutatták ki, azért hallottam mindenkinek azt a mély sóhaját, amire elmosolyogtam.
- Én maradok! – lépett mellém mögülem Paul, és átkarolt.
- Nin…
- De van! – vágott a szavamba Sam - Jól van Paul akkor te maradsz amíg reggel nem lesz! Utána Jareddel helyet foglalsz, úgyis rég ügyeltél már!
- Rendben! – emelte fel Jared a fejét.
- Rendben ezt megbeszéltük! Most pedig ebédeljünk! – lépett közelebb Emily, kezében a hatalmas fazékkal amit úgy láttam alig bír el, de szerelme segített rajta.
Leültem a régi helyemre, és már kezdetét is vette a kajaidő. Finom leveske, sült krumpli és valami disznóhús féleség, amit én semmilyen körülmények között nem vagyok képes megenni… ha húsról van szó csakis csirke!
- Hol a desszert? – háborodott fel Quil, mikor észrevette hogy nincs más előtte, csak a sima asztal.
- Desszert nincs! Nem volt időm rá!
- Többet soha, de soha nem mész hajnali, vagy reggeli őrjáratra! – morgott rám, és olyan hanglejtése volt mintha fenyegetne.
- Oké! – vigyorogtam.
- Remek akkor most ki megy Jakkel?
- Én! – jelentkeztem.
- Nem Szoffy! Te nem mehetsz! Már hót’ fáradt lehetsz és ma este is ügyelned kell! Ki kell pihenned magad!
- De én szívesen megyek! Legalább belejövök! És Jake felkészíthetne ha vámpírtámadás érne. – mondtam, és hosszas gondolkodás után beadta a derekát.
- Oké de akkor tényleg felkészíted támadásra! – fenyegette barátomat – A többiek meg készülődjenek! Négy óra múlva kezdődik!
Egyszerre mindenki felpattant, s kiviharzott a házból. Csak Sam, Emily és mi maradtunk, de nem sokáig. Jacobra néztem kérdőn, majd a kedvenc mosolyommal felállt, és így szólt:
- Az utolsó a korcs!
Pattantam fel én is és rohantam az ajtó felé.
Bár 10 méterre volt az erdő mégis rohantunk, és mikor az első fa mellett elhaladtunk átváltoztunk, és rögtön elkezdtünk játszani.
Rámorogtam, és ő ugyanezt tette, majd egymásnak ugrottunk, és elkezdtük harapdálni egymás fülét, nyakát, bőrét.
Már kb. 3 órán keresztül futkároztunk ketten az erdőben minden hülyeségre gondolva, ami ránk vall.
- És mit gondolsz melyik lenne a legjobb döntés? – kérdezte miközben arról beszélgettünk hogy látogassa e meg Bellát.
- Szerintem menj el. Edward nem hiszem hogy leharapná a fejed, és legalább találkozol az apjával is akivel úgymond „haverok” vagytok.
- Hát… elkísérsz?- pattant a fejébe az ötlet és hirtelen nem tudtam mit érezzek, örömöt hogy engem akar elvinni Bellához, és hogy többet lehetünk együtt, vagy kétséget, hogy valószínű csak rontanám a levegőt. - Ugyan már! Ne butáskodj!! Hogy ronthatnád a levegőt? Hisz te is és Bella is ugyanazok vagytok nekem. Csak te azért már több. – ijesztett halálra és még nem szoktam hozzá hogy az érzelmeket, is át lehet venni.
Most Jake igaz szerelmet érzett, és meglepő volt hogy irántam. Nagyon szeretett, talán jobban is mint a bevésődését, és ez annyira tetszett. Örültem neki, hogy így érez irántam, és sajnálatos módon én is iránta. Nagyon szeretem, talán jobban mint az összes többi barátomat együttvéve, de mégsem lehetek folyton mellette többé.
- Rendben elmegyek, de csak mert… mert érzem hogy szeretnéd, és mert ketten megyünk. – egyeztem bele hatalmasat sóhajtva.
Egymás mellett futkároztunk, de hirtelen elém ugrott, és elkezdett nyalogatni hála képen.
A gondolatai hangosan ordítottak, és tudtam, ha emberek lennénk ezek nem csak sima baráti puszik lennének, hanem egy szenvedélyes, hosszú csók.
Ígyhát én el elkezdtem nyalogatni, s a szívünk hevesen dobogott. Nem gondoltunk semmire, csak a csóknak éltünk.
Már lassan úgy éreztem, felemelkedek a földről, és elkezdek repülni, amikor meghallottunk egy magas hangot… nem is tudom… valami állat szenvedhetett talán.
Jake gondolatai égtek. Dühös lett nagyon, és minden erejével küzdött önmaga ellen. Nem akart elmenni, tovább akart velem maradni. Természetesen a csókunk abbamaradt, és a szemén láttam hogy mérges, és a gondolatai nem éppen a legjobbak.
- Nem! Én itt maradok! Nem mehetek! Nem! – ismételte újra és újra ezt a mondatott, és egy tapodtat se mozdult.
Ez az egész jelenet olyan volt, mintha a földhöz ragadt volna, s küzdött a kiszabadulásért, mégis épp az ellentéte játszódott le.
Nem bírtam nézni ahogy szenved, akárhogy is akartam hogy velem maradjon.
Újabb vonyítás féleséget hallatott Miranda, és összeszorította a szemét fájdalmában, miközben ordított.
- Menj!! Gyerünk!! Hív a bevésődésed!
- Nem megyek! Nem akarok megint szembenézni vele. Nem akarom újra elfeledni ezt az énemet! – mordult rám.
- De igenis mész!! Megígérted és így volt megbeszélve!! Még találkozunk Jake és nem hagyom, hogy teljesen eluralkodjon rajtad Miranda! – kinyitotta a szemét, s kétségbeesetten rám nézett - Te mindig is ilyen leszel! Az én farkasom. És tudod jól.. a farkasok csak egyszer választanak maguknak párt. – mosolyogtam.
Azt akartam hogy elmenjen, úgy ahogy meg volt beszélve, majd jöjjön vissza miután véget ért a buli és újra megtörténjen eme jelenet, még ha csak farkasként is tehetjük meg ezt.
Sóhajtott egy nagyot miközben elindult felém. Nem gondolt semmire. Csak a mérhetetlen vágyat éreztem felőle.
Majd még közelebb jött, megnyalogatott, s hozzám bújt.
Most már Embry szólt, és féltem hogy átváltozik.
Jake eltávolodott tőlem, majd befutott a sűrűbe egy percre, de vissza is jött, és megölelt újból.
- Visszajövök, és újra együtt leszünk. – fújta bele a bundámba – Farkasként – suttogta fájdalmasan, és a szívem majd megszakadt. Szorosabban megölelt, aztán elengedett és elkezdett futni bevésődéséhez.
Csak álltam és néztem utána. Furcsa volt egyedül, farkasként lenni. Nem kell attól tartanom hogy gondolok valamit amit nem kéne, s nem is volt ki válaszoljon rájuk.
Már messzebb járt kicsivel, mikor meghallottam újra Embryt, és eszembe ötlött hogy velem gyorsabb, és szinte az erdő másik oldalára kell elérnie.
Hát elkezdtem futni utána, s mikor utolértem elévágtam.
- Gyere elviszlek én. – mondtam, de csak morogtam egy sort.
Úgy látszik emberként nem értik mit mondunk ilyenkor, ugyanis próbált kikerülni, és értetlen pofát vágott.
- Mit akarsz? Sietnem kell. Bocsáss meg!- mondta, fájdalmas képet vágva.
Lefeküdtem elé hogy tudja mit akarok, s a hátamra néztem, majd hálásan a hátamra ugrott, és már száguldottunk is. Sebesen szeltem az erdőt az erős illat után ami Mirandából áradt, és talán még ilyen gyorsan nem futottam. Nem akartam hogy utánunk nézzek hol vagyunk már, és most már tényleg egyedül akartam őrizni az erdőt.
Mikot megérkeztünk az erdő szélére, nagyot csodálkoztam, hogy Miranda képes volt bejönni a fák közé… megint magas sarkúban.
Jake leugrott rólam, s úgy futott oda bevésődéséhez, mintha valami mágnes lenne, majd amint odaért hozzá hevesen megcsókolta.
Végig figyeltem ezt a jelenetet, s Jake arcát. Mintha kínok között csókolná meg kedvest, és mégis hatalmas szerelemmel… teljesen olyan volt, mint azokban a filmekben, amikor a katona épp háborúba indul. Embry és Sam is figyelték a látványt, majd mikor végre megszűnt a mágneses hatás Jake belekezdett a mondandójába.
- Bocsi a késésért csak…
- Semmi baj szívem. Tudom hogy ez a korcs tartott fel. – mondta, és újból összeért ajkuk.
Nem igazán figyeltem rájuk most már, és bár tudtam hogy rám gondol, csak az egyik fülemet, mozgattam meg mintha egy legyet akarnék leűzni róla.
A falkavezért figyeltem, aki úgyszint belemélyedt az élő moziba.
A türelmetlenségtől nyüszítettem egyet nagyon halkan, és végre rám nézett.
- Jah mehetsz nyugodtan… akkor reggel jön Jared. Nagyon figyelj az erdőre.
Játékos pózt vettem, kidugtam a nyelvem csóváltam a farkam, bólintottam egyet, és elrohantam mint valami kölyök kutya.
Körbefutottam az erdőt, még egyszer szemügyre vettem a határt. Végigszaglásztam mindent amit lehetett, és felmértem a terepet.
Egész éjjel csak boldogan futkostam, és abban reménykedtem, hogy bizonyíthatok azzal, hogy megölök egy vámpírt egyedül. Meg akartam mutatni hogy igenis nem kell kölyökként kezelni, még ha néha úgy is viselkedek, de egy betolakodó sem dugta felénk az orrát.
Már a nap lassacskán fenn járt… legalább is már világosabb lett az erős sötétségnél.
Elszaladtam Mirandáék háza felé, és még hallatszott az édes nevetés az udvarukról.
Örültem neki hogy boldogok, viszont sajnáltam Jaredet, hogy abbahagyja a poénkodást, hisz csak az ő szövegét hallottam, még ha nem is tisztán.
Elmosolyodtam, és újból elindultam körbe körbe futkosni.
- Majd jön ha akar... – gondoltam miközben egyedül rohangásztam át a fák között az óceán felé.