Három hét múlva
Újból szép, napos időre ébredtem. Egy darabig még csodáltam ahogy a nap fénye és a falevelek játszanak a szélben, majd észrevettem hogy elaludtam egy órácskára talán, amikor lefeküdtem unalmamban már fent volt a nap. Na de örülök hogy nem sokat ment az idő. Feltápászkodtam, megráztam magam, hogy a bundámból kimenjen a por, és szokás szerint, újból jártam az erdőt.
Egy két hete hogy nem aludtam. Találkoztam is egy két vámpírral, aminek hát nem is tudom hogy örültem e… az elsővel nem szerettem volna egyedül boldogulni, se a másodikkal, de nem volt ki segítsen. Már nagyjából bele is jöttem, és az a vámpír akivel először találkoztam még tapasztalatlan volt… legalábbis úgy látszott, hogy nem igazán tud még védekezni… legalábbis nem úgy mint a második… ő aztán nagy fogás volt számomra. Mindig arra mozdult amerre én nem tudtam fordulni, és folyamatosan támadott. Akkor volt az hogy újból elaludtam mert annyira kifárasztott, és tartok tőle hogy ennek a vámpírnak vannak barátai… az előző héten, végül is nem volt semmi, csak a nyugodt erdő.
Újból átjártam mindent egytől egyig és a szakadékunkról láttam csodálatos helyeket ahol még senki sem járt. Egyszer szívesen lemennék oda, ahol csak a madár jár, és olyan mintha sellők lakta öböl lenne, de azt csak emberként tudnám megtenni ami jelen pillanatban nem lehet, mert őriznem kell a várost.
Újból elkutyagoltam a kedvenc helyemre, és furcsa szagot éreztem, amint egyre jobban közeledtem célomhoz. Majd végül, már a fűben lapulva vonszoltam oda magam, és láttam ahogy 3 személy az én álmomat váltják valóra.
Mordultam egyet kínomban, és jobban szemügyre vettem őket.
Három férfi volt, az egyiknek fekete felzselézett haja, a másiknak szőke, vállig érő, majd a harmadik vörös haja, olyan volt mint Ronnak a Harry Potterben, viszont valami akkor is szúrta a szemem, így hát közelebb hajoltam, hogy jobban lássam, de így a földhöz ragadva nem láttam semmit, így képtelen voltam négy lábra állni, és úgy szem ügyre venni őket.
A kétkedésem azonnal szertefoszlott amikor az egyikük szembenézett velem a vörös szemével, majd a többi is követte.
Úrrá lett rajtam a farkas ösztön, és támadó helyzetben figyeltem őket tovább… morogtam rájuk, ugyanis tudtam most már mi ez a bűz, majd egy pár másodperc alatt mellettem termettek, és nekem estek mind a hárman.
Annyira összejátszottak, hogy alig bírtam kitérni előlük.
Rögtön azzal kezdődött h a szőke és a vörös rám vetették magát, majd a fekete lefogta a fejemet, és megpróbálta kicsavarni, de kiszabadultam, és a szőke lábának estem aki le is esett rögtön a hátamról, majd megpróbáltam két lábra állni, hogy valahogy lecsúsztassam a vöröset is, de ragaszkodott a helyéhez, és a fekete még egyszer nekiesett a fejemnek, amitől már rendesen megrémültem, mert éreztem hogy a nyakam húzódik, majd a szőke is feltápászkodott, hogy közben fogja a testem, de elbénázta szerencsémre és csak úgy sikerült lefognia, hogy közben a fekete nehezet tudjon hozzám férni, így ki tudtam magam húzni a szorításából, majd lerántottam magamról a vöröskét, aki végre levált rólam.
Láttam előre hogy nem lesz könnyű menet egyedül végezni velük, de ha meg sem próbálom már halott vagyok.
Az egyiknek hirtelen ötletből vezényelve nekiugrottam, és sikerült megölnöm. A fejét elválasztottam a testétől, s az óceánba löktem, és már küldtem is volna a barátait is, de minden erejükből lefogtak, és letepertek.
Erősen rátapostak a mancsaimra, és hatalmasat nyüszítettem… éreztem hogy az egyik lábam biztosan eltört, de mit sem törődve a vékony, fájdalmas hangommal nem hagyták abba. A vörös a fejemnek esett, és nagyot rántott rajta, amitől a nyakam még jobban sajogni kezdett, de nem tépte le a fejemet érdekes módon, és a most már a lábamat is éreztem kicsit.
Valami oknál fogva eltűntek mellőlem.
A szemem zárva volt a fájdalomtól, de már nem éreztem a jelenlétüket… a bűz is inkább csak múló emlékként derengett a levegőben.
Vagy fél óráig feküdtem a földön meg sem moccanva, várva hogy egy kicsit enyhüljön a fájdalom, majd felálltam. A Nap helyét lassan már a hold váltja fel, de még nem volt itt az ideje, hogy az est leszálljon. Az ég kezdett lilás színt felvenni, a csillagok mégsem bújtak még elő.
Fájdalmakkal küszködve álltam fel. A mancsaim még mindig sajogtak, mégis bevánszorogtam valamerre az erdő sűrűjébe öntudatlanul. Nem tudtam hol lyukadok ki, de jelen pillanatban nem is érdekelt. Csak ki akartam magam pihenni a következő támadásra valami meleg helyen, ahol el tudom látni a sebeimet, viszont a lábam már iszonyatosan fájt, és majdnem feladtam, mikor megláttam egy kis, pislákoló fényt a fák között.
Gyorsabbra vettem az iramot, s már tudtam hol vagyok. Billy kunyhója hívogatott mint mindig, de nem bírtam… a ház előtt összeestem.
Ledobtam magam a földre, és szinte élettelenül feküdtem a homokban, fájdalmak között, majd kinyílt az ajtó, és Mr. Black óvatosan kitolatott puskával a kezében. Láttam ahogy idegesen körülnéz, de nem vett észre. Pont az árnyékban voltam, és korom sötét volt már. Lassan fordult volna vissza amikor utolsó reményként kiadtam magamból valami hangot, s rögtön felém fordult.
- Jesszus!! Szoffy!! Úr isten!- szörnyedt el rajtam, majd beviharzott a házba.
Itt hagyott. Megint egyedül voltam. Nem erre számítottam, hogy itt hagy. Azt hittem ő más, mint a többiek, így képtelen voltam már csak annyit tenni, hogy behunyom a szemem, és várom ahlált.
Billy tenyerét megéreztem a vállamon, majd rám terített valami lepedőféleséget, és megpróbált felhúzni az ölébe, amire még elhasználtam az utolsó energia tartalékomat, hogy segítsek neki, és már vitt is be a házba, és amint letett Jacob szobájába elnyomott az álom, de még egy utolsó pár kedves szót hallottam.
- Aludj csak kisfarkas jó sokáig. Rád fér…
Újból szép, napos időre ébredtem. Egy darabig még csodáltam ahogy a nap fénye és a falevelek játszanak a szélben, majd észrevettem hogy elaludtam egy órácskára talán, amikor lefeküdtem unalmamban már fent volt a nap. Na de örülök hogy nem sokat ment az idő. Feltápászkodtam, megráztam magam, hogy a bundámból kimenjen a por, és szokás szerint, újból jártam az erdőt.
Egy két hete hogy nem aludtam. Találkoztam is egy két vámpírral, aminek hát nem is tudom hogy örültem e… az elsővel nem szerettem volna egyedül boldogulni, se a másodikkal, de nem volt ki segítsen. Már nagyjából bele is jöttem, és az a vámpír akivel először találkoztam még tapasztalatlan volt… legalábbis úgy látszott, hogy nem igazán tud még védekezni… legalábbis nem úgy mint a második… ő aztán nagy fogás volt számomra. Mindig arra mozdult amerre én nem tudtam fordulni, és folyamatosan támadott. Akkor volt az hogy újból elaludtam mert annyira kifárasztott, és tartok tőle hogy ennek a vámpírnak vannak barátai… az előző héten, végül is nem volt semmi, csak a nyugodt erdő.
Újból átjártam mindent egytől egyig és a szakadékunkról láttam csodálatos helyeket ahol még senki sem járt. Egyszer szívesen lemennék oda, ahol csak a madár jár, és olyan mintha sellők lakta öböl lenne, de azt csak emberként tudnám megtenni ami jelen pillanatban nem lehet, mert őriznem kell a várost.
Újból elkutyagoltam a kedvenc helyemre, és furcsa szagot éreztem, amint egyre jobban közeledtem célomhoz. Majd végül, már a fűben lapulva vonszoltam oda magam, és láttam ahogy 3 személy az én álmomat váltják valóra.
Mordultam egyet kínomban, és jobban szemügyre vettem őket.
Három férfi volt, az egyiknek fekete felzselézett haja, a másiknak szőke, vállig érő, majd a harmadik vörös haja, olyan volt mint Ronnak a Harry Potterben, viszont valami akkor is szúrta a szemem, így hát közelebb hajoltam, hogy jobban lássam, de így a földhöz ragadva nem láttam semmit, így képtelen voltam négy lábra állni, és úgy szem ügyre venni őket.
A kétkedésem azonnal szertefoszlott amikor az egyikük szembenézett velem a vörös szemével, majd a többi is követte.
Úrrá lett rajtam a farkas ösztön, és támadó helyzetben figyeltem őket tovább… morogtam rájuk, ugyanis tudtam most már mi ez a bűz, majd egy pár másodperc alatt mellettem termettek, és nekem estek mind a hárman.
Annyira összejátszottak, hogy alig bírtam kitérni előlük.
Rögtön azzal kezdődött h a szőke és a vörös rám vetették magát, majd a fekete lefogta a fejemet, és megpróbálta kicsavarni, de kiszabadultam, és a szőke lábának estem aki le is esett rögtön a hátamról, majd megpróbáltam két lábra állni, hogy valahogy lecsúsztassam a vöröset is, de ragaszkodott a helyéhez, és a fekete még egyszer nekiesett a fejemnek, amitől már rendesen megrémültem, mert éreztem hogy a nyakam húzódik, majd a szőke is feltápászkodott, hogy közben fogja a testem, de elbénázta szerencsémre és csak úgy sikerült lefognia, hogy közben a fekete nehezet tudjon hozzám férni, így ki tudtam magam húzni a szorításából, majd lerántottam magamról a vöröskét, aki végre levált rólam.
Láttam előre hogy nem lesz könnyű menet egyedül végezni velük, de ha meg sem próbálom már halott vagyok.
Az egyiknek hirtelen ötletből vezényelve nekiugrottam, és sikerült megölnöm. A fejét elválasztottam a testétől, s az óceánba löktem, és már küldtem is volna a barátait is, de minden erejükből lefogtak, és letepertek.
Erősen rátapostak a mancsaimra, és hatalmasat nyüszítettem… éreztem hogy az egyik lábam biztosan eltört, de mit sem törődve a vékony, fájdalmas hangommal nem hagyták abba. A vörös a fejemnek esett, és nagyot rántott rajta, amitől a nyakam még jobban sajogni kezdett, de nem tépte le a fejemet érdekes módon, és a most már a lábamat is éreztem kicsit.
Valami oknál fogva eltűntek mellőlem.
A szemem zárva volt a fájdalomtól, de már nem éreztem a jelenlétüket… a bűz is inkább csak múló emlékként derengett a levegőben.
Vagy fél óráig feküdtem a földön meg sem moccanva, várva hogy egy kicsit enyhüljön a fájdalom, majd felálltam. A Nap helyét lassan már a hold váltja fel, de még nem volt itt az ideje, hogy az est leszálljon. Az ég kezdett lilás színt felvenni, a csillagok mégsem bújtak még elő.
Fájdalmakkal küszködve álltam fel. A mancsaim még mindig sajogtak, mégis bevánszorogtam valamerre az erdő sűrűjébe öntudatlanul. Nem tudtam hol lyukadok ki, de jelen pillanatban nem is érdekelt. Csak ki akartam magam pihenni a következő támadásra valami meleg helyen, ahol el tudom látni a sebeimet, viszont a lábam már iszonyatosan fájt, és majdnem feladtam, mikor megláttam egy kis, pislákoló fényt a fák között.
Gyorsabbra vettem az iramot, s már tudtam hol vagyok. Billy kunyhója hívogatott mint mindig, de nem bírtam… a ház előtt összeestem.
Ledobtam magam a földre, és szinte élettelenül feküdtem a homokban, fájdalmak között, majd kinyílt az ajtó, és Mr. Black óvatosan kitolatott puskával a kezében. Láttam ahogy idegesen körülnéz, de nem vett észre. Pont az árnyékban voltam, és korom sötét volt már. Lassan fordult volna vissza amikor utolsó reményként kiadtam magamból valami hangot, s rögtön felém fordult.
- Jesszus!! Szoffy!! Úr isten!- szörnyedt el rajtam, majd beviharzott a házba.
Itt hagyott. Megint egyedül voltam. Nem erre számítottam, hogy itt hagy. Azt hittem ő más, mint a többiek, így képtelen voltam már csak annyit tenni, hogy behunyom a szemem, és várom ahlált.
Billy tenyerét megéreztem a vállamon, majd rám terített valami lepedőféleséget, és megpróbált felhúzni az ölébe, amire még elhasználtam az utolsó energia tartalékomat, hogy segítsek neki, és már vitt is be a házba, és amint letett Jacob szobájába elnyomott az álom, de még egy utolsó pár kedves szót hallottam.
- Aludj csak kisfarkas jó sokáig. Rád fér…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése