32. fejezet

Épp arról meséltem neki, hogy keresztanya lettem, mert a barátnőmnek kölykei születtek, és így találtak rám Cullenék, majd megállt, és érdeklődve néztem rá vissza.
- Mi a baj? – kérdeztem.
- A határ. – mondta, és most már mindent értettem.
- Oh… értem. Nos. Akkor szia! Jó… jó azt amit szoktatok csinálni! – mosolyogtam értetlen arccal, amire ő elnevetett.
- Nem! Most nem. Nem leszel itthon! Neked is jó öhm… - gondolkozott el, hogy vajon mit is mondjon.
- Szórakozást. – fejeztem be, és el is indultam vámpír családom felé hátrahagyva őt.
Így egyedül hosszabb volt az út… legalábbis azt hittem hosszabb lesz, de félúton csatlakozott Alice is.
- Szia! Megéreztem a szagod! – csilingelte Alice
- Szia! Baj van! – tudósítottam csak úgy könnyen, ő pedig érdeklődve nézett rám. – Visszajöttek – sóhajtottam, s az őszinte szomorúság kiült az arcomra.
- Mi??? – kérdezte ijedten, és hátrébb lépet.
- Nyugi Alice! Megőrzöm a titkot. Ha kell akkor nem őrködöm soha többé. Sőt! Úgy is szívesebben vigyázok az erdőre egyedül, szóval nyugi! Megtartom a titkot az életem árán is.
- Milyen titok? – kérdezte Jake a hátam mögött, és megrémülten fordultam hátra.
- Jesszus Jake neked nincs jogod itt lenni! Tünés!! – kiabáltam de rám se hederített.
Lassan Rosalie is csatlakozott majd Emmet, hisz megéreztek a szagunkat.
- Hé!! Nyugi! Menjen mindenki oda ahova tartozik! Jake ez főleg neked szól!
- Meg neked! Mindent elrontasz! – vágta hozzám Rose, és igaza volt.
- Mi folyik itt? – jött mellém Edward, majd mikor meglátta Jaket ő is ugyanarra a megállapodásra jutott mint testvérei.
- ÁÁÁ Ez nem lehet igaz!! Jól van! Elmegyek! Csak felejtsük el ezt az egészet jó? - kiabáltam torkom szakadtából, majd elkezdtem tolni a visszaút felé Jaket, és talán még ő is meglepődött, hogy képes vagyok megmozdítani.
Minden erőmet bevetettem hogy képes legyek a határ túl oldalára helyezni, de ő is küzdött ellenem. Majd olyat mondott, amit nem kellett volna.
- Bella? – kérdezte hitetlenkedve, és nem tudtam megállni hogy ne nézzek hátra.
Teljes testével remegni kezdett, és szinte mázlim volt, hogy nem sérültem meg tőle.
Egyre jobban közeledett barátaim felé, akik Bella elé álltak védelmezően.
Nem tudtam tovább visszatartani én sem az erőm, muszáj volt átváltoznom.
- Hagyd abba!! Menj vissza a határ túlsó végére! - figyelmeztettem.
- Bellát átváltoztatták! – tudósította Sam a most csatlakozó Embryt és Qeilt, amire jó nagy veszekedés támadt.
- Elég! Bella akarta! Ehhez nektek semmi közötök!
- Megszegték a megállapodást! - ugrott Sam Jacob mellé, majd Paul is csatlakozott.
- Na erről beszéltem! Nem fogom hagyni hogy kárt tegyetek bennük!
- Kárt tettek egy jó barátunkba Szoffy! Te még túl fiatal vagy ehhez hogy megértsd! – morgott Sam, és egyre jobban közeledtek.
- Edward! Vigyétek el innen Bellát! Én feltartom őket! – utasítottam barátomat, aki rögtön cselekedett is.
- Szóval tényleg szövetkezel – morgott Sam rám.
- Igen, és ezt csak magadnak köszönheted! – morogtam vissza, majd rátámadtam a főnökre, egy olyan gondolat láttán, mikor letépi Alice fejét.
Míg én Paullal és Sammel harcoltam, addig a többiek a családom után eredtek.
Nem bírtak leteríteni, és ettől büszke voltam magamra. Mindig akkor ugrottam el amikor a másik támadott kiváló hallásomnak köszönhetően, és amikor láttam, hogy van esélyem a győzelembe jól beleharaptam az ellenfelem nyakába.
Viszont egyszer csak Jacob elérte Esmét, aki nemrég csatlakozott a csatához, és támadásba lendült.
- NEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEE!!! – nyüszítettem keservesen, és a fájdalom végigjárta egész testem.
Jake leterítette a kedves nőszemélyt, ki a kedvenceim közé tartozott, majd összerogyott mindenki és fájdalmas vonyítást hallatott az erdő érzelmeimet kiterjesztve.
- NE! Kérlek! Könyörgök hagyjátok őket! Nem csináltak semmi rosszat! Kérlek titeket öljetek meg! Légy szíves legalább előtt végezzetek velem! – sírtam, és farkas szemeimből könny hullt a talajra.
Egyedül Jake és Sam bírta a fájdalmamat, a többiek mind az emberi testükbe menekültek, hogy ne érezzék ezt a kínt felőlem.
Erőtlenül összerogytam Sam előtt aki alig bírta tartani magát, és próbált nem rám figyelni, de Jake nem bírta, és idefutott hozzám, majd rátette a fejét a nyakamra és úgy vigasztalt.
- Mi volt ez? Hogy tudsz ennyire szeretni? – nyöszörögte, én pedig csak megráztam a fejem tudakolva hogy nem tudom.
- Jake én ilyen vagyok. Nem tudok változni. Nem leszek más soha csak egy tapadó hülyegyerek, aki nem bír leszállni szeretteiről egy percre sem. – nyöszörögtem még mindig sírva, majd Sam is magunkra hagyott, tudva hogy ez a mi dolgunk mostantól.
- Jaj hagyd már ezt! Tudod jól hogy nem gondoltam komolyan! Bocsáss meg kérlek! – vinnyogott, de még mindig ugyanúgy voltunk, mint eddig.
Hiányzott, hogy együtt legyünk. Hiányzott minden, ami a barátságunkat szimbolizálta, hiányzott az ölelése, az illata, és most talán képes lennék boldog lenni. Most, hogy újra farkasok vagyunk, ás így egyek vagyunk. Legalábbis azt mondta, mikor utoljára…
- Egyek leszünk így örökké! – jelentette ki.
Eme meghitt pillanatot Carlisle törte meg, azzal, hogy kilépett a bokrok közül.
Vártam Jacob mit szól ehhez, hogy vajon megtámadja e vagy sem, majd mindketten négy lábra emelkedtünk, és ittam Jake gondolatait.
♪ღ♪
- Azt hiszem… beszélnünk kellene. – mondta fájdalmasan dr. Cullen, majd Jake bólintott, és befutott a fák közé.
Én keservesen néztem a vámpír barátomra, aki kissé kemény arcot vágott, de odajött hozzám, és megsimogatta a fejem búbját.
- Jól vagy? – kérdezte aggódva, amire én nem tudtam mit mondani. Ugyanazt tettem mint Jake, és elszaladtam egy kis odúhoz, ahova ruhát rejtettem el, majd felöltözve tértem vissza.
- Mi van Esmevel? – kérdeztem.
- Semmi baja. Jól van. Jake nem tett benne kárt. És te?
- Kutya bajom… - válaszoltam, és a megkönnyebbüléstől, hogy senkinek semmi baja, megrogytam egy kicsit – Bocsánat! – buggyantak ki könnyeim, de Carlisle letörölte őket az arcomról jéghideg kezével, majd magához húzott és átölelt.
- Semmi baj! Inkább mi kérünk bocsánatot!
- De ti nem csináltatok semmi rosszat! Én voltam olyan hülye hogy idejöttem! Nem akartam rosszat senkinek! – szipogtam, majd Jake megérkezett Sammel az oldalán, mire keserűen feléjük néztem, de nem engedtük el egymást Dr. Cullennel.
Jacob csak keserűen vizslatta, ahogy egy farkas, és egy vámpír családi szeretetet sugározva ölelik egymást, majd Carlisle megszólalt.
- Szeretnék bocsánatot kérni az egész család nevében.
- Szeretnék bocsánatot kérni mert ilyen karót nyelt falkatársaim vannak. – kértem bocsánatot inkább én Samék helyett, hisz biztos vagyok benne, hogy ők nem tették volna ezt.
- Szoffy!! A Quiliute törzsnek vannak szabályai, és megszegték a szerződést!
- Teszek rá hogy megszegték a szerződést! Képzeld én is megszegtem, hisz átléptem a határt már nem egyszer, és mégsem tépték le a fejemet, mint ti tettétek volna, ha nem kedveltem volna meg ezt a családot! – morogtam.
- Elég legyen Szoffy! – kiabált a falkavezér, és láttam hogy megint mindjárt kijön a sodrából, de egye fene akkor is nekem lesz igazam!
- Nem elég! Ha meg akarod ölni a Cullen családot, vegyél róla tudomást,hogy én is közéjük tartozok!! Leereszkedtem arra a szintre hogy vámpírok kutyája legyek, merthogy a vérfarkas címhez nem vagyok méltó igaz!?
- Ne merészeld most ezt arra fogni, hogy nem voltunk itt!
- De arra fogom!!! Mert tényleg nem voltatok itt, és képzeld! Simán meg is halhattam volna, ha rajtatok múlik! Simán le is vethettem volna magam a szikláról!
- Nem tudtunk róla!
- Ezaz! Nem tudtatok róla, ahogy arról sem, hogy a barátaim lettek! Mert magasról tettek mi van velem! Ha én nem lettem volna, valószínűleg arról se tudtatok volna, hogy Bella átváltozott a saját akaratából, sem arról hogy falatoznak a városból az idegen vámpírok.
- Most már elég! – ordított Sam és átváltozott a szemem előtt, amit én is követtem.
- Megszegték a törvényt!
- Jaj szállj már le erről a témáról! – ugattam, és nekiugrottam.
Jacob, csak nézte hogy mi történik kettőnk között, bizonyára Samnek drukkolva.
Nemsokára megérkezett Alice is, és a többiek a farkasokkal együtt de mindenki emberi alakban figyelte a verekedésünket.
Viszont amint megláttam Esmét… a karjából le volt törve egy porcelán darab.
Az agyamat elborította a vörös kód, és már nem érdekelt, hogy megölöm a falkavezért.
Hatalmasat ordítottam, és fejjel ellöktem Samet, aki nyüszítve nekiesett egy fának, majd a földre vágódott hatalmas port keverve maga körül, és épp támaszkodott fel, mikor a porból előugrottam, s fogaimat belevájtam a húsába, majd azt kezdtem el marcangolni.
Nem engedtem el még úgy se, hogy éreztem fájdalmát, bosszú éhes voltam, és ölni vágytam. Megölni azt, akinek ez az egész köszönhető.
A nyüszítése egybeolvadt a vad morgásommal, és lassan elvérzett, ezért is változtak át a többiek is.
- Engedd el! Megölöd!
- Hallod Szoffy! Elég Legyen! Most már biztos megtanulta hogy engedjen neked!
- Igen! Ebből elég!
Mondták, a hasonló mondatokat, de nem figyeltem rájuk. Csak a vér szagára és ízére koncentráltam, és igazi vadállatnak éreztem magam, aki épp az áldozatát próbálja szétmarcangolni, majd megenni.
- Elég! – kiabálta Edward is, majd Carlisle mellem lépdelt, és rátette a hideg kezét a fejem búbjára.
- Hé Szoffy! Ne feledd hogy ember vagy! Te nem vagy egy véregző vadállat! Engedd el szépen! – simogatta a fejem reménykedve hogy hallgatok rá, majd a morgásom abbamaradt, és lassan elengedtem áldozatom, aki félholtan feküdt a földön.
Méltóságteljesen kihúztam magam, majd elfutottam ahhoz a folyamhoz, ahol meg szoktam ilyenkor mosakodni.
♪ღ♪
- Szoffy! Bocsáss meg kérlek! Ha tudtam volna…
- De nem tudtad. Sam… az, hogy Esme megsérült, az nekem olyan, mint… - nagyot nyeltem a hasonlat gondolata miatt – mint neked Emily sebe. Olyan mintha én tettem volna, pedig igazán szeretem őt, mintha a saját anyám lenne.
- Igen… most már értelek. Ahogy… ahogy támadtál. Mintha érte harcoltál volna… ráadásul. Rengeteget fejlődtél. Ketten alig bírunk el veled. – dicsért mosolyogva Sam a Cullen ház nappalijában, körbetekerve kötszerrel
- 3 hét gyakorlás! – mosolyogtam büszkén – Hidd el hogy még okozhatok neked meglepetést! – kacsintottam rá.
- Elhiszem. – mosolygott ő is. – Akkor… a szerződés.
- Változtassuk meg arra, hogy hogyha az a személy, akit átváltoztattak bebizonyítja, hogy ő akarta, akkor nem támadunk oké!? – hadartam el, amire Sam nagyot sóhajtott, majd bólintott beleegyezés képen.
Majd odasétáltam Esmehez, és a karját a kezembe vettem, majd előhúztam a hátam mögül egy porcelán darabkát, és a helyére illesztettem azt.
- Most már minden oké.
- Köszönöm. – hálálkodott, s megölelt.
- Köszönjük! – helyesbített Alice, majd jött a nagy családi ölelés Jasper, és Rossalie nélkül, amit a farkaskák érdekesen néztek.