- Jobb, Bal, Jobb! Vigyázz fa!! - gondolkodott helyettem is Sam. A többiek inkább elmentek, hogy tudjon tisztán tanítani.
Össze voltam teljesen zavarodva. Vagy 200-zal száguldottam a fák között és alig tudtam lépést tartani Sammel aki, előttem cikázott még így először, hogy könnyítse a helyzetem, és próbáljam utánozni a lépteit.
- Áuuu! – kiáltottam fel mikor a földre puffantam.
- Hmm… elég ügyes vagy. Eddig senki nem bírta ilyen sokáig tartani velem az első leckét. – ügetett mellém és segített egy óriási fa előtt fetrengő farkason.
- Remélem mihamarabb meg is, tanulom.
- Nem tudom mire vagy képes, de gyerünk, folytassuk! – utasított és már el is tűnt a szemem elől, majd újból elindultam én is, mit sem törődve a fájó fejemmel.
Újból és újból eljátszottuk ugyanazt a jelenetet, és még egyszer kétszer sikerült nekimennem néhány fának, majd lement a nap, és a csillagok világították meg az erdőt.
- Most már igazán rád fér a pihenés.
- Nem! Még nem! Fejezzük be! Már csak egy kört! Légyi! – lihegtem, de már alig álltam a lábamon.
Be akartam fejezni az első leckét még ma, és már csak egy kicsi volt a célig.
- Hát rendben, ha ezt akarod, de csak egy kör! Utána egyedül mész haza! – mondta szigorúan és elindult.
Már nem előttem volt. Ő a másik irányba szaladt Emilyék házától.
A cél az a bizonyos szakadék volt, ahol először találkoztam a srácokkal.
Erősen kellett koncentrálnom, s csak egy képre a két kép helyett.
Láttam azt is, amerre Sam jár, és azt is amerre én. Ez volt a legnehezebb. Hogy csak egy dologra koncentráljak. De sikeresen végigvittem és már csak ez az egy kör volt hátra. Ha ezt megcsinálom holnap a következő lépés jön, amikor a falkával futkosunk. Sam nem tudta meglepetésnek elmondani, hisz a gondolatokat nehéz irányítani. Kíváncsi leszek milyen lesz nekem több kép közül egyre koncentrálni.
- Bal jobb bal, ugrás, fék majd megkerülés - gondolkodtam és Sam büszkének és elégedettnek látszott.
- Fékezz! – utasította és el sem hittem, hogy ilyen hamar itt vagyunk.
Az előző körök hosszabbnak tűntek.
- De… Hogyan? – kérdeztem zavarodottan, s nagy port verve.
- Ha megfelelően koncentrálsz és csak a célra, gondolsz, akkor ezt is elérheted. – mondta, és lenézett a mélybe.
Mellélépdeltem és a tájat látva, akaratlanul is arra a napra gondoltam.
Olyan kedves volt, és akkor még azon aggódtam, hogy nem lesznek új barátaim, most meg?! Szinte új családot szereztem alig pár 3 hónap alatt.
- Te voltál az a lány? – hangzott a kérdés.
- Igen. És halálra rémisztettek!
- Bocsi, csak… mint Jake mondta egykor… „Ez már rutinból megy nálunk”. – gondolt vissza ő is a „látottakra” s nevettünk egy kicsit, majd elindultunk vissza, de most utat cseréltünk.
♪ღ♪
- Szia anya! – köszöntöttem puszit nyomva az arcára mikor hazaértem.
Felsikkantott és a telefon kiesett a kezéből, de idejében sikerült elkapni.
- Huh!! Ügyes vagy! Ezt Jacobtól tanultad? – nézett rám és nyúlt a telefonja után.
- Ömmm… hát persze. – füllentettem s letettem magam az egyik székre a pultnál.
- Halálra rémisztettél! Nem is hallottam hogy kinyílt az ajtó pedig síri csend van.
Bocsánatot kértem, körülnéztem, és valóban alig volt csak pár felnőtt pár a gyertyafénynél.
- Nem bánod, ha most felmegyek? Eléggé elfáradtam. – motyogtam teljesen fitten, amikor már 3. perce, hogy nem szólaltunk meg.
- Hát persze! Menj csak! Szép álmokat kicsim! – nyomott puszit a fejemre, és már ott sem voltam az előtérben.
Amikor felértem a szobámba már egyáltalán nem is éreztem, hogy vagy 100szor átfutottam az erdőt. Levettem a ruháimat, bebújtam a zuhany alá, és míg ömlött rám a víz elgondolkoztam mindazon ami történt. Olyan hosszúnak tűnt a mai nap… farkas lettem, és letettem az első szintet teljesen, alig 6 óra alatt.
Holnap megint frissen kelek, talán frissebben, mint a többiek és elmegyek gyakorolni mielőtt Sammel találkozok. – döntöttem el, majd kivánszorogtam a zuhany alól, majd bújtam is be az ágyba, mikor felöltöztem. Egy dallam járt csak a fejemben. Az a gyerek dallam.
Éreztem Samen hogy a szíve mélyén, nagyon szeretne kisbabát, még ha ezt nem is mutatja ki.
Az a kis dal járt a fejemben, ami a Susi és Tekergőben volt.
Megráztam a fejem mosolyogva, majd visszagondoltam azokra a gyönyörű időkre megint.
Nemrég még azt sem tudtam, hogy léteznek vérfarkasok, most meg az vagyok.
- Vajon miért? Mitől? Talán az apám…
Áh rá sem akartam gondolni. Gyűlöltem teljes szívemből azt az embert. Nem értem hogy anya hogy tud olyan nyugodt lenni, amikor beszél róla…
Inkább váltottam megint más témára. A zenét bedugtam a fülembe és megpróbáltam elaludni, ami nagyon könnyen ment.
♪ღ♪
Másnap frissen keltem kb. 5 óra fele. Felvettem az egyik sport ruházatomat, ami már alapból feszült rajtam, s indultam is, mint aki épp reggeli edzésre megy.
Amikor már kellőképpen beértem és elhagytam jó messze az ösvényeket, átváltoztam.
- Szoff te itt? – hangzott Paul, majd megint jöttek a kérdések és az értelmetlen válaszok nem csak tőle. Ez a gondolat izé nem tetszik nagyon… olyan idegesítő… mintha egy osztályfőnök lennék, aki épp próbál elmagyarázni az osztályának valamit de, ők rá se fütyülnek.
- Én…
- Nem bírsz aludni? Érdekes a helyzet mi? Bár amikor én először változtam át utána egy napot átaludtam…
- Jah én is… És Jake is tök rosszul volt… Emlékeztek, amikor csak úgy csetlett botlott még? Uh nem semmi mi vált belőle. Tökös kölyök lett. – mondta Embry.
- Áh az biztos!! Most már nem igazán mernék egyedül kiállni ellene.
Ők csak megállás nélkül futottak és én meg totál össze voltam zavarodva.
Négy képet láttam egyszerre.
Paulét, Jaredét, Quilét, és a jómagamét. Ők száguldottak, én csak álltam egyhelyben és próbáltam nem rájuk figyelni.
Koncentráltam erősen hogy sikerüljön legalább egy kicsit kizárni a hangokat. És csak a képekre figyelni.
- Siker – ujjongtam el magam, mikor már teljesen kizártam a gondolataikat, és sikerült csak az én képemre figyelni, és elkezdtem máris rohanni.
Először a sziklaszírthez akartam menni, majd arra a kis mezőre ahol megtudtam, hogy léteznek vérfarkasok, aztán a part, Emilyék háza és vissza ide.
Nekiindultam, s már-már a fele utat meg is tettem.
Büszkén álltam meg az első célállomásomon, és élveztem, hogy a tengeri szél belekap a hófehér bundámba, majd folytattam utamat a rét felé. Fogalmam sem volt merre van, csak mentem az orrom után.
Méz illatot éreztem, s méhek zümmögését hallottam.
- Ahol méhek vannak, ott kell lenniük virágoknak is - gondoltam logikusan és elértem a második állomást. Innen tudtam, merre van a part s megint fordultam, és kiértem az erdő szélére. Óvatosan osontam tovább, hisz megláthatnak a tengerparton. Épp csak addig mentem, hogy normálisan lássam a tengert, ahogy a végtelenbe nyúl, majd amint kigyönyörködtem magam indultam is Emilyékhez.
Út közben csatlakozott egy ötödik kép is, és egy pillanatra megálltam, hogy megint megtaláljam azt a látványt, amit az én utam takar, de nem volt nehéz… Ezen a helyen másabbak a fák, mint bent a sűrűben.
Már láttam a házikót, amikor valami megharapta a nyakam, és leterített.
A négy lábammal lelöktem, magamról s feltámaszkodtam… de akkor a másik oldalamnak mentek neki.
Megint elestem, és csúsztam egy nagyot, míg egy fa meg nem állított, aztán megint feltápászkodtam s már füleltem.
- Mögöttem!
Vettem egy 180°-os fordulatot gyorsan s én ugrottam neki, hogy nehogy megint tápászkodnom kelljen, de nem tartott sokáig az öröm hogy sikerült hárítanom a támadóm, rögtön jöttek megint de most hárman rugaszkodtak nekem, semmi egérutat nem adva, így kénytelen voltam felugrani, és sikeresen hárítottam ezt a támadást is.
- Lassan már öntelt leszek! – mondtam magamba, s felemelt fejjel távoztam volna amikor már hatan voltunk.
Rémülten meredtem az aranybarna farkasra, aki mellett még a ruhadarabok szállingóztak, s akinek már lassan a szájában végeztem.
Össze voltam teljesen zavarodva. Vagy 200-zal száguldottam a fák között és alig tudtam lépést tartani Sammel aki, előttem cikázott még így először, hogy könnyítse a helyzetem, és próbáljam utánozni a lépteit.
- Áuuu! – kiáltottam fel mikor a földre puffantam.
- Hmm… elég ügyes vagy. Eddig senki nem bírta ilyen sokáig tartani velem az első leckét. – ügetett mellém és segített egy óriási fa előtt fetrengő farkason.
- Remélem mihamarabb meg is, tanulom.
- Nem tudom mire vagy képes, de gyerünk, folytassuk! – utasított és már el is tűnt a szemem elől, majd újból elindultam én is, mit sem törődve a fájó fejemmel.
Újból és újból eljátszottuk ugyanazt a jelenetet, és még egyszer kétszer sikerült nekimennem néhány fának, majd lement a nap, és a csillagok világították meg az erdőt.
- Most már igazán rád fér a pihenés.
- Nem! Még nem! Fejezzük be! Már csak egy kört! Légyi! – lihegtem, de már alig álltam a lábamon.
Be akartam fejezni az első leckét még ma, és már csak egy kicsi volt a célig.
- Hát rendben, ha ezt akarod, de csak egy kör! Utána egyedül mész haza! – mondta szigorúan és elindult.
Már nem előttem volt. Ő a másik irányba szaladt Emilyék házától.
A cél az a bizonyos szakadék volt, ahol először találkoztam a srácokkal.
Erősen kellett koncentrálnom, s csak egy képre a két kép helyett.
Láttam azt is, amerre Sam jár, és azt is amerre én. Ez volt a legnehezebb. Hogy csak egy dologra koncentráljak. De sikeresen végigvittem és már csak ez az egy kör volt hátra. Ha ezt megcsinálom holnap a következő lépés jön, amikor a falkával futkosunk. Sam nem tudta meglepetésnek elmondani, hisz a gondolatokat nehéz irányítani. Kíváncsi leszek milyen lesz nekem több kép közül egyre koncentrálni.
- Bal jobb bal, ugrás, fék majd megkerülés - gondolkodtam és Sam büszkének és elégedettnek látszott.
- Fékezz! – utasította és el sem hittem, hogy ilyen hamar itt vagyunk.
Az előző körök hosszabbnak tűntek.
- De… Hogyan? – kérdeztem zavarodottan, s nagy port verve.
- Ha megfelelően koncentrálsz és csak a célra, gondolsz, akkor ezt is elérheted. – mondta, és lenézett a mélybe.
Mellélépdeltem és a tájat látva, akaratlanul is arra a napra gondoltam.
Olyan kedves volt, és akkor még azon aggódtam, hogy nem lesznek új barátaim, most meg?! Szinte új családot szereztem alig pár 3 hónap alatt.
- Te voltál az a lány? – hangzott a kérdés.
- Igen. És halálra rémisztettek!
- Bocsi, csak… mint Jake mondta egykor… „Ez már rutinból megy nálunk”. – gondolt vissza ő is a „látottakra” s nevettünk egy kicsit, majd elindultunk vissza, de most utat cseréltünk.
♪ღ♪
- Szia anya! – köszöntöttem puszit nyomva az arcára mikor hazaértem.
Felsikkantott és a telefon kiesett a kezéből, de idejében sikerült elkapni.
- Huh!! Ügyes vagy! Ezt Jacobtól tanultad? – nézett rám és nyúlt a telefonja után.
- Ömmm… hát persze. – füllentettem s letettem magam az egyik székre a pultnál.
- Halálra rémisztettél! Nem is hallottam hogy kinyílt az ajtó pedig síri csend van.
Bocsánatot kértem, körülnéztem, és valóban alig volt csak pár felnőtt pár a gyertyafénynél.
- Nem bánod, ha most felmegyek? Eléggé elfáradtam. – motyogtam teljesen fitten, amikor már 3. perce, hogy nem szólaltunk meg.
- Hát persze! Menj csak! Szép álmokat kicsim! – nyomott puszit a fejemre, és már ott sem voltam az előtérben.
Amikor felértem a szobámba már egyáltalán nem is éreztem, hogy vagy 100szor átfutottam az erdőt. Levettem a ruháimat, bebújtam a zuhany alá, és míg ömlött rám a víz elgondolkoztam mindazon ami történt. Olyan hosszúnak tűnt a mai nap… farkas lettem, és letettem az első szintet teljesen, alig 6 óra alatt.
Holnap megint frissen kelek, talán frissebben, mint a többiek és elmegyek gyakorolni mielőtt Sammel találkozok. – döntöttem el, majd kivánszorogtam a zuhany alól, majd bújtam is be az ágyba, mikor felöltöztem. Egy dallam járt csak a fejemben. Az a gyerek dallam.
Éreztem Samen hogy a szíve mélyén, nagyon szeretne kisbabát, még ha ezt nem is mutatja ki.
Az a kis dal járt a fejemben, ami a Susi és Tekergőben volt.
♪ღ♪
„Lalau Lalalu
Kicsi csillag még nézlek
Rám árad fényed Te fiú
Lalalu Lalalu
Ilyen csepp kicsi lénynek
Az álmiad szépek te fiú
Lalalu Lalalu
Kicsi angyal csak álmodj
Most el ne szállj csak szundikálj
Lalau Lalau
Szereted, óvja álmod
Lalalu lalalu Lalalu”
♪ღ♪
Kissé elkuncogtam magam, amikor felfogtam hogy nem csak a gondolataimban éneklem.Megráztam a fejem mosolyogva, majd visszagondoltam azokra a gyönyörű időkre megint.
Nemrég még azt sem tudtam, hogy léteznek vérfarkasok, most meg az vagyok.
- Vajon miért? Mitől? Talán az apám…
Áh rá sem akartam gondolni. Gyűlöltem teljes szívemből azt az embert. Nem értem hogy anya hogy tud olyan nyugodt lenni, amikor beszél róla…
Inkább váltottam megint más témára. A zenét bedugtam a fülembe és megpróbáltam elaludni, ami nagyon könnyen ment.
♪ღ♪
Másnap frissen keltem kb. 5 óra fele. Felvettem az egyik sport ruházatomat, ami már alapból feszült rajtam, s indultam is, mint aki épp reggeli edzésre megy.
Amikor már kellőképpen beértem és elhagytam jó messze az ösvényeket, átváltoztam.
- Szoff te itt? – hangzott Paul, majd megint jöttek a kérdések és az értelmetlen válaszok nem csak tőle. Ez a gondolat izé nem tetszik nagyon… olyan idegesítő… mintha egy osztályfőnök lennék, aki épp próbál elmagyarázni az osztályának valamit de, ők rá se fütyülnek.
- Én…
- Nem bírsz aludni? Érdekes a helyzet mi? Bár amikor én először változtam át utána egy napot átaludtam…
- Jah én is… És Jake is tök rosszul volt… Emlékeztek, amikor csak úgy csetlett botlott még? Uh nem semmi mi vált belőle. Tökös kölyök lett. – mondta Embry.
- Áh az biztos!! Most már nem igazán mernék egyedül kiállni ellene.
Ők csak megállás nélkül futottak és én meg totál össze voltam zavarodva.
Négy képet láttam egyszerre.
Paulét, Jaredét, Quilét, és a jómagamét. Ők száguldottak, én csak álltam egyhelyben és próbáltam nem rájuk figyelni.
Koncentráltam erősen hogy sikerüljön legalább egy kicsit kizárni a hangokat. És csak a képekre figyelni.
- Siker – ujjongtam el magam, mikor már teljesen kizártam a gondolataikat, és sikerült csak az én képemre figyelni, és elkezdtem máris rohanni.
Először a sziklaszírthez akartam menni, majd arra a kis mezőre ahol megtudtam, hogy léteznek vérfarkasok, aztán a part, Emilyék háza és vissza ide.
Nekiindultam, s már-már a fele utat meg is tettem.
Büszkén álltam meg az első célállomásomon, és élveztem, hogy a tengeri szél belekap a hófehér bundámba, majd folytattam utamat a rét felé. Fogalmam sem volt merre van, csak mentem az orrom után.
Méz illatot éreztem, s méhek zümmögését hallottam.
- Ahol méhek vannak, ott kell lenniük virágoknak is - gondoltam logikusan és elértem a második állomást. Innen tudtam, merre van a part s megint fordultam, és kiértem az erdő szélére. Óvatosan osontam tovább, hisz megláthatnak a tengerparton. Épp csak addig mentem, hogy normálisan lássam a tengert, ahogy a végtelenbe nyúl, majd amint kigyönyörködtem magam indultam is Emilyékhez.
Út közben csatlakozott egy ötödik kép is, és egy pillanatra megálltam, hogy megint megtaláljam azt a látványt, amit az én utam takar, de nem volt nehéz… Ezen a helyen másabbak a fák, mint bent a sűrűben.
Már láttam a házikót, amikor valami megharapta a nyakam, és leterített.
A négy lábammal lelöktem, magamról s feltámaszkodtam… de akkor a másik oldalamnak mentek neki.
Megint elestem, és csúsztam egy nagyot, míg egy fa meg nem állított, aztán megint feltápászkodtam s már füleltem.
- Mögöttem!
Vettem egy 180°-os fordulatot gyorsan s én ugrottam neki, hogy nehogy megint tápászkodnom kelljen, de nem tartott sokáig az öröm hogy sikerült hárítanom a támadóm, rögtön jöttek megint de most hárman rugaszkodtak nekem, semmi egérutat nem adva, így kénytelen voltam felugrani, és sikeresen hárítottam ezt a támadást is.
- Lassan már öntelt leszek! – mondtam magamba, s felemelt fejjel távoztam volna amikor már hatan voltunk.
Rémülten meredtem az aranybarna farkasra, aki mellett még a ruhadarabok szállingóztak, s akinek már lassan a szájában végeztem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése